Lakatos Dóra

2017 óta ferrumos színjátszó

2000-ben születtem Szombathelyen. A színészet már egészen kicsiként elkezdett érdekelni, mióta az eszemet tudom színész akartam lenni. Jártam versmondó versenyekre és színházi tematikájú táborokba.
2017 januárjában egy családi barát segítségével megismerkedtem a Ferrummal. Török Gábor bizalmat szavazott nekem és már az első évben kaptam szerepet. Azóta több darabban is megmutatkoztam.
Jelenleg Budapesten tanulok, ezért az utóbbi évben nem tudtam annyit részt venni a próbákon, de ahogy az időm engedi én is ott vagyok a többiekkel. Bár tavaly az alkotótáborban azt hitték búcsút intek nekik, ez úgy néz ki még várat magára. Mikor bekerültem, úgy tekintettem a Ferrumra, mint egy esetleges ugródeszkára a színészi karrieremben. A karrierem még várat magára, de az biztos hogy a társulattól megkaptam mindent, ami addig hiányzott az életemből. Mostmár elképzelhetetlen lenne nélkülük a csütörtökpéntek. Néha testvéreim, néha a szüleim, de mindig a CSALÁDOM.

Fontosabb szerepek