A VÉRROKONOK Örkény első olyan színpadi műve, amelynek nincs prózai előzménye. Néhány kritikus szerint talán ezért sem olyan sikeres, mint a korábbi Tóték, vagy a későbbi Macskajáték, a Pisti a vérzivatarban és a Kulcskeresők. A szerző viszont a legjobb drámájának nevezte egy interjúban.

 Akár így, akár úgy, a FERRUM sohasem csak a befutott, hanem a kevésbé kanonizált műveket is örömmel fedezte fel. Így történt ez jelen esetben is. A lényeg ugyanis nem az elfogadottság, a közismertség mértéke, hanem a mondandó. Márpedig a VÉRROKONOK igen izgalmas és sokrétű problémakört feszeget.

 A tragikus és kacagtató motívumokat összeszikráztató, groteszk játék vezérfonala az egészen sajátos magyar – tágabb dimenzióban közép-európai – identitás megélésének módja „valamikor a vasút feltalálása után,” tehát napjainkban is.

 A társadalomszatírák világában eléggé járatos FERRUM ezúttal saját maga elé is (görbe)tükröt tart. A darab szereplői egytől egyig vasutasok és Bokor névre hallgatnak. De a vasút csak álca. Ennél sokkal fontosabb, hogy Bokorék nem csak egy valóságos térben, hanem megszállottságuk, szenvedélyük mágneses erőterében is otthonosan mozognak.

 „A Bokorok összessége én vagyok” – vallja Örkény. „A Bokorok összessége mi vagyunk” – vallják a FERRUM színjátszói immáron 40 éve.